Barion Pixel
Tudástár

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Gyakori kérdések / GYIK /

Szeretnénk leszögezni, hogy az állatorvosi diagnosztika-kezelés nem helyettesíthető semmilyen készítménnyel.

1. Mi a huminsav?

A huminsavak nagymolekulájú, polimerizált, aromás vegyületek, melyek nagyon bonyolult szerkezettel és jelentős fizikai-kémiai tulajdonságokkal rendelkeznek. Szerkezetéből adódóan szinte minden vegyülettípussal képes reakcióba lépni.

2. Mi a HUMAC Natur AFM?

100 %-ban természetes anyag. Barnás-fekete színű por, oxi-humolitból (leonarditból) nyerik – azaz olyan anyagból, mely az őskori növényi eredetű anyagok természetes humifikációja során keletkezett. Illata és íze erősen a humuszos talajéra emlékeztet.

Egyedi technológiának köszönhetően nem huminsó formájában fejti ki a hatását, ezért nagyfokú biológiai hatékonysággal rendelkezik.

3. Hogyan adagoljuk?

A HUMAC Natur AFM-et 1 %-ban kell az eledelhez keverni. (Minden típusú eledelhez adható.) Az adagolás nem az állat test tömegétől,, hanem az elfogyasztott táplálék mennyiségétől függ. Például 100 gramm eledelhez 1 gramm/1 kis mérőkanál szükséges. A mérőkanál kissebbik vége 1, a nagyobbik 3 gramm púposan. Száraztáp esetén érdemes kicsi vízzel lespriccolni az eledelt.

Hasmenés, hányás esetén háromszoros adag ajánlott 4-5 napig.

Minden főétkezéshez kell adagolni, mivel első körben az eledelből vonja ki a méreganyagokat.

4. Lehet-e túladagolni?

Túladagolni nem lehet. A szervezet annyit hasznosít belőle, amennyire szüksége van.

5. Meddig kell adni?

Folyamatosan adható.

6. Kell-e szünetet tartani a termék(ek) huzamosabb időtartamú alkalmazása során?

Nem, folyamatosan adható, mivel természetes anyag. Sőt javasoljuk is, mivel a huminsav az utolsó etetést követően még 4 napig képes kifejteni a hatását, így idővel a problémák kiújulhatnak, mivel nincs toxinkötés és ásványi anyag és nyomelempótlás.

7. A kedvencem nagyon könnyen el tudja rontani a gyomrát, de jelenleg egészséges. Így is érdemes kapnia megelőzésként?

Igen, valószínűleg kicsit gyengébb a bélflórája és az immunrendszer 75%-ban a belekben kezdődik. Ezért érzékeny a  gyomra. Ez visszavezethető akár a védőoltások egyik mellékhatására, antibiotikum kúrára, vagy az eledelre is. A Humacban lévő huminsav ezt teszi rendbe úgy, hogy toxint köt, egy vékony antibakteriális réteggel bevonja a bélfalat, segíti a tápanyagfelszívódást és egyensúlyba hozza a bél mikro flóráját. Ha a későbbiekben lenne hasmenés, akkor 5 napig javasoljuk 3 %-os arányban adni a Humacot az eledel súlyához viszonyítva.

8. Baj ha a Humacot tápra téve nem spriccelem le vízzel, fog úgy is hatni?

Nem baj, fog hatni, de lepereg a por, mert nincs ami rá ragassza a száraz tápra. A másik kérdés, hogy téves az a felfogás, hogy a kutyának kell a rágás és ezért nem teszünk vizet a száraz tápra. Sajnos a gyomorban viszont sokkal nagyobb kihívás a száraz táp felbontása, rengeteg gyomorsavat termel, idővel az enzim termelődés /hasnyálmirigy/ kifáradhat. Sajnos a pasztörizálás megöli az enzimeket a kajában. Mi a száraztápot vízzel javasoljuk, a fogakért pedig olyan természetes anyagot, mint a csont nem főzött, vagy szárított husi jutifalat, amivel le is foglalja magát és jót tesz a fogainak. Az ízesített jutifalatok rengeteg adalékanyagot és gabonát tartalmazhatnak, nem ajánljuk a kutyus érdekében.

9. Környezeti allergiánál is segíthet a Humac vagy csak eledelallergiánál?

Szerencsére nem válogat a huminsav, mert nem így működik. Az immunrendszert harmonizálja: Bővebben állatorvosunk így írt erről:

Az allergia esetén hogyan hat? Miért hat, amikor eddig semmi nem segített? Az állatorvos válaszol!

Az allergiát – mint tünetet – csak részben érinteném, ez egy bonyolult folyamat.

A szervezet helytelen válasza különböző – külső (és) vagy belső – hatásokra.

A két kérdés összefügg. A huminsav megköti az allergiát okozó anyagokat, illetve egy jó részét.

Csökken az allergének száma. Az allergia sok esetben nem egy dolog miatt alakul ki, hanem több együttes hatás miatt. Lehet hogy allergiás az állat a virágporra, de ez nem okoz tüneteket (szubklinikai). Ha emellé még társul két másik allergia együtt már tüneteket okoznak, így kialakul a klinikai forma. Ha sikerül egy vagy több allergént, megkötni kiküszöbölni, nagy az esély hogy elmúlnak a tünetek. Azzal, hogy a huminsav megköti az allergének egy jó részét – olyat is amiről nincs tudomásunk – olyan szintre csökkenti az allergének mennyiségét, ami már nem okoz problémát.

Az immunrendszer a huminsav adás hatására megerősödik, de ez nem csak a fokozott – főleg humorális immun válasz – működést jelenti, hanem a helyes működést is. A szervezetben szinte minden enzimműködéshez kötött. Az enzimek képződéséhez fontosak a mikro és makro elemek. Ezek mind megvannak a huminsavban, így ez is pótlódik, amennyiben hiánybetegség lenne az allergia oka.

A szervezet védekező képessége az emésztőrendszer állapotától nagy mértékben függ. A huminsav az emésztőrendszer állapotát a fiziológiás állapotához közelíti, segíti.

Így ha van egy allergiás kedvenc, azt kideríteni hogy mi az ok, néha szinte lehetetlen. Különböző anyagok önmagukban lehet hogy nem allergizálnak, de együtt, vagy a bomlástermékük együtt már igen. Ezért néha eredménytelen a vizsgálat, marad a tünetek csökkentése, legalább ne szenvedjen a kedvenc.

A huminsav a fentiek miatt megoldást jelent, mert egyszerre megköt –amit kell -, nyomelemeket pótol, segíti a szervezet saját működését.

10. Mi van, ha kedvencünk nem akarja megenni?

A Termék nem tartalmaz illatanyagot, sem aromásítókat. Az állatok ösztönösen érzik és elfogyasztják a Humac Natur AFM-t. Válógatós kedvenceknél érdemes kis mennyiséggel kezdeni, csak picit „megsózni”, majd lassan emelni az adagolást. Másik megoldás egy étkezés kihagyása. Drasztikusnak tűnik, de nem lesz semmi baja az állatnak. Főként cicáknál halkonzerv vagy olaj a táphoz való adása is segít.

11. Hogyan hat?

Az állat szervezetébe kerülve folyamatosan megköti a táplálékban lévő méreganyagok és allergének jó részét. Ezáltal az állat kiválasztó szervei megkönnyebbülnek és megkezdik a test regenerációját.

Helyreáll a bélflóra, ezáltal javul a felszívódás.

Hiánybetegségek esetén a mikroelemeket is leadja a szervezetnek, mivel az enzimek működéséhez fontosak a mikro- és makroelemek.

Az immunrendszer a huminsav adás hatására megerősödik, de ez nemcsak a fokozott - főleg humorális immunválasz – működést jelenti, hanem a helyes működést is.

A szervezet védekező képessége az emésztőrendszer állapotától nagymértékben függ. A huminsav az emésztőrendszer állapotát a fiziológiás állapotához közelíti, segíti.

12. Hasmenés, étvágytalanság?

Javasoljuk az adagolást háromszoros mértékkel emelni minimum 4-5 napig.

13. A Humacot bármihez hozzá lehet keverni vagy vannak kivételek?

Bármilyen eledellel adható, száraz, nedves, nyers vagy otthon készített. De a száraz tápok minősége hagy kivetnivalót. Fontos, hogy rák, kagyló vagy toxinkötő ne legyen a kajában. Az hogy kompatibilis a Humac a kajával, abból látható, hogy nagykönyves a széklet. Ha lazább vagy hasmenés jelentkezik, akkor a Humac jelez, kiviszi a szervezetből azonnal az állat számára emészthetetlen anyagokat. Gyakran van a tápban székletkeményítő: bentonit, porított cellulóz, cukorrépa vagy pép, burgonya, törköly, darált mogyoróhéj. A marketingjük szerint kell a rost, de valójában a táp minőségét korrigálják, hogy ne szaladjon át az állaton a kaja. Így az „dugóként” működik a bélrendszerben, így egy esetleges mérgezésnél az állatnak kevesebb az esélye…

14. Okozhat-e hasmenést, hányást?

Ha a tápban olyan anyag van, mely megakadályozza a hasmenést, a HUMAC Natur AFM bekötheti azt.

Az alacsony fehérje tartalmú tápok vagy a magas zsírtartalmúak is a Humaccal együtt hasmenést okozhatnak.

Egyedi érzékenység is előfordul rizses, de bármely más ételnél vagy tápnál. Lehet, hogy eddig ez nem okozott tünetet, de a Humaccal már megkezdődik a méregtelenítés. A májból felszabaduló méreganyagok keresik a mielőbbi távozás útját. Ilyenkor pár napig hígabb lesz a széklet, de pl. az allergiás tünetek is felerősödhetnek. 2 dolgot is tehetünk: Lecsökkentjük 0,5 %-ra az adagolást, a folyamat lassítása érdekében és a Humac mellé még máriatövismag olajat is adunk, hogy minél előbb távozzanak a méreganyagok. Legkésőbb 5-7 nap alatt ezek a tünetek rendeződnek.

Egyes tápokban van rák, kagyló. Ezeket kerüljük a Humac adagolásánál, mert hasmenést okozhat egyes állatoknál. A kutyáink szervezete nem minden esetben képes ezt feldolgozni, mivel húsevő emlős. 

Sok Kedvenc kap zöldkagylót, cápaporcot, más tengeri kivonatot. Ezek minősége sajnos nem mindig megfelelő. Ezen szerek jelentős részét hulladék anyagokból állítják elő, a hőkezelés sem szünteti meg az összes bacit. Ezt a Humacban lévő huminsav érzékeli és igyekszik mielőbb eltávolítani a szervezetből hasmenés formájában. Ne adjunk a kutyánknak ilyen anyagot, vagy keressünk minőségi megoldást.

15.  5.napja használtuk a Humacot, amikor hányni kezdett a kutyusom.

A huminsav a megfelelő PH bázist biztosítja a gyomorban és a belekben, ez tudományosan igazolt

Akkor mi lehet a gond?

Én feltételezésem a huminsav működéséből ered. A huminsav molekula arra törekszik, hogy minden ami tőle nehezebb molekulasúlyban, és a toxinok mind ilyenek, igyekszik bekötni. Ha a tápban van olyan emésztés serkentő, ami segíti a táp feldolgozását, de ezt a huminsav érzékeli, akkor bekötheti, így a táp néha emésztetlenül tér vissza hányás formájában.

A kutya sárga hányás elszíneződése az epe színezőanyagainak köszönhető. Az epe normális esetben a patkóbélbe ürülve segíti az emésztést, és felelős a zsírbontásért. Ez nem történik meg

 Hogy ez milyen összetevő és miért csak egyes tápokban van, azt sajnos nem tudjuk.

Több vásárlónak javasoljuk ilyenkor, hogy hagyja el pár napra a tápot és próbáljon húst, zöldséget és jól főzött rizst adni. Ilyen esetekben az állatorvosok is ezt ajánlják, diétát. Érdekes, hogy itt azonnal jött eredmény, teljesen eltűnt a hányás. 1 hét után pedig az allergia is kezdett csökkenni.

Bár a táptól nem oldódik meg az állat allergiás, vagy gyomor problémája és a Gazdi is ragaszkodik hozzá, akkor  javasljuk, hogy engedje el a Humacot.

Más kérdés, ha nem tápot kap. Ilyenkor is előfordulhat, mint méregtelenítési tünet, de ez pár nap alatt rendeződik. Vissza  lehet venni 0,5 %-ra a Humacot 1-2 hétre.

16. Allergiás gyógyszerek és szteroidok /pl. Apoquell/

Javasoljuk az átfedéses alkalmazást. Kezdjük el etetni a HUMAC Natur AFM-et, majd 5 nap után lehet csökkenteni a gyógyszer adagot, majd teljesen elhagyni. Közben folyamatosan figyelni a kedvencünk reakcióit.

17. Megelőzés?

A megelőzés, az immunrendszer erősítése jobb és hatékonyabb, mint maga a gyógyítás.

18. Ivarzás?

A terméket tenyésztőknek is ajánljuk az ivarzásra gyakorolt kedvező hatása miatt.

13. Szőr, bőr?

A HUMAC Natur AFM több ponton hat a szervezetre, így kiegészítő terápiaként minden esetben javasolt. Tapasztalataink alapján megszűnhet a vakaródzás, a bőrkipirosodás, a sebek elkezdenek begyógyulni, a szőr lassan visszanő. A szőr fényessé, erőteljessé és könnyen fésülhetővé válhat.

14. Kinek adható?

Termékünk minden állatfajnak adható.

15. Milyen problémák esetén javasoljuk?

- bélproblémák

- bőr- és szőr problémák

- különböző fertőző betegségek

- hasmenés

- étvágytalanság

- eledelváltás

- antibiotikumok, parazita ellenes szerek mellett

- mozgásszervi- és neurológiai problémák esetén

- allergiás megbetegedések esetén (pollen is)

- általános immunrendszer erősítés

- roborálás, vitalitás, időskorú állatok egészségmegőrzésére

- műtétek utáni rehabilitáció, kezelések, megbetegedések esetén

- túltenyésztett állatok regenerálása

- diszplázia megelőzésére

- ivarzási problémák megoldására

- nem ivartalanított állatok esetén, álterhességet is megakadályozhat.

16. Mennyi idő alatt hat?

Az emésztőrendszerre, emésztésre gyakorolt kedvező hatás gyorsan, 1-2 nap alatt jelentkezik. Bőr, szőr és egyéb problémák esetében két hét, de akár két hónap is eltelhet az első eredményekig. Nagyban függ az eledel minőségétől is.

17. Adhatok vele egyszerre adagolva más étrendkiegészítőt is vagy várni kell?

Csak azt kell megjegyezni, hogy minden természetes anyaggal pariban van a Humac, sőt segíti azok beépülését, csak a szintetikusakat kötheti be. Ezért csak a gyógyszerektől kell elválasztva. előbb a gyógyszer majd 2 óra múlva a Humac. 

Javasolt is gyógyszeres kezelés mellett kiegészítő terápiaként.

18. Honnan tudom egy piacon lévő huminsavat tartalmazó termékről eldönteni, hogy melyik a minőségi, eredeti? Van valamilyen jelzés a csomagoláson?

Minden termék, amit forgalomba hoznak ma rendelkezik engedéllyel, vagy magyar, vagy EU-s. Pl a Humac Help krém Nyilvántartási szám: 1278/1/2019 NÉBIH ÁTI (50 ml) vagy a Humac Natur AFM: SK100900.

Más kérdés a piacon jelen lévő huminsav termékek eredete. 2 féle módon lehet a természetből huminsavat nyerni, iszapból egy vegyi eljárás során, vagy leonarditból, természetes aktiválással. Jellemző, hogy az első, részben oldódik a vízben, erősebb hipermangán illata van. Valójában huminsó, mert sókristályokra van ültetve a huminsav. Hosszú távon nem javasolt, árthat a veséknek és kisebb területen fed. A leonarditból nyert anyag csak mechanikai aktiváláson megy át, természetes és folyamatosan képes kifejteni a hatását. Picit mindig szemcsés bármilyen anyagba keverve. Bár van ahol a 2 ötvözik, de a vízben oldhatóság segít kideríteni.

18. Hány nap alatt teljesítik a rendelést?

Rendelésed 1-2 munkanapokonbelül átveheted a kiválasztott módon.

19. Fizetési mód?

A megrendelt termék utánvéttel, vagy bankkártyás fizetési móddal is kiegyenlíthető.

20. Futárszolgálat?

Cégünk a GLS futárszolgálat partnere.

21. Szállítási költség?

Bankkártyás fizetés esetén 990 forint. Utánvétes fizetés esetén plusz 450 forint utánvét.

Copyright © 2020 Minden jog védve
0